Olvasói kritika - Pillanatnyi elmezavar

"Tóth Gabriella nevű
olvasónk írt részletes kritikát Gregus Gábor könyvéről, amit most megosztunk veletek. - Könyvmolyz.hu"


Először is le kell szögeznem, nem vagyok rajongója a fantasy-irodalomnak. Eleinte kicsit húzódoztam is, amikor ez a regény a kezembe került. Hamar be kellett azonban látnom, hogy kezdeti félelmeim alaptalanok voltak: a könyv teljesen magával ragadott. Amikor egy időre letettem, azon kaptam magam, hogy már alig várom a folytatást. A történet ugyanis egy nagy, kalandos álomutazásra invitálja a nagyérdeműt, és gyakran el is gondolkodtat…

Elképzeltük-e már, milyen lehet egy „elmezavar”? Milyen az, amikor egy olyan helyzetben találjuk magunkat, hogy nem tudjuk, álom ez vagy valóság? Milyen lehet a saját tudatunk (vagy épp tudatalattink) foglyának lenni? Történetünk főhőse, Domán éppen ilyen szituációval találkozik. A hétköznapi, mai srác egy szép napon egy mesevilágba csöppen, ahol olyan kalandok várnak rá, amikről nem is álmodott soha. Amennyire idegenkedik az elején ettől a furcsa, feje tetejére állt világtól, annyira kötődik hozzá a későbbiekben.

A sztori tehát már első látásra sem egyszerű, de az író nem elégszik meg ennyivel: az események vihara szinte elsöpri az olvasót. Olyan gyorsan történnek a dolgok, hogy néha bizony fárasztó is ez a pörgés. Véres harcok, nagyszabású varázslatok, gyomorforgató mészárlások, erotikával fűtött jelenetek váltják egymást, de nincs hiány humorban, cselszövésben, és persze a szerelem sem marad ki a főhős életéből. Érzelmekből sem lesz hiányunk: van itt barátság, szeretet, gyűlölet, düh, szomorúság, irigység, boldogság – mindez sokszor végletes formában.

A szereplőgárda sem éppen mindennapi. Különösen tetszett a képi ábrázolás, a részletes jellemzés és a hangulatfestő szavak rendkívül közel hozzák a szereplőket az olvasóhoz, akár egy filmben. Először is, találkozhatunk emberi figurákkal. A főhős egy egyszerű (mondhatni: szürke) férfi, aki minél inkább elmerül az elé táruló fantázia-világban, annál üresebbnek érzi saját „földi” életét. Kalandjait szinte az olvasó is átéli, és drukkol a sikeréért. Különösen fontos karakter a két „főgonosz”, Ménrót és Villő, akik szintén emberi alakban jelennek meg, bár vannak speciális tulajdonságaik. Ők képviselik a rossz oldalt, de a gonoszságon kívül nincs bennük közös, valamiféle ellentétpárt jelenítenek meg, úgy, mint férfi és nő, idős és fiatal, vagy éppen logika és káosz. Köztük ellenségeskedés, rivalizálás folyik. A főhős a szerelmet is emberi lényben találja meg (Zille). A történetben rengeteg a különleges szereplő is, így vannak olyan fantázia-lények, akik akár egy PC-játékban is megállnák a helyüket. Itt vannak például a gödrők (ha a szót visszafelé olvassuk, érdekes felfedezésre juthatunk), vagy a felhő-lény (aki zavarban van, és arisztokratikus hangnemben beszél). A legérdekesebbek mégis az animák, akik ember és állat között képeznek átmenetet. A szerző ezzel új fajt kreált. A legkülönfélébb animák fordulnak elő: napszemüveges bika, üzletemberként tárgyaló csiga, doromboló macska-lányok, és még sok minden más, szigorúan emberi tulajdonságokkal.

Fontosnak tartom még megemlíteni az idődimenziók kavarodását. Mielőtt zagyvaságnak kiáltanánk ki, hogy múlt és jövő mosódik itt össze, gondoljunk arra, hogy egy álomvilágban (amit a fantáziánk hoz létre!) minden megtörténhet – és éppen ez a jó benne. Így ne csodálkozzunk, ha a középkori helyszínen a szereplők mai szlenget használnak, vagy éppen futurisztikus elemekbe botlunk (modern épületek, a Hullám nevű varázserő).

Igencsak figyelemre méltó az is, hogy a helységek és szereplők nevei mind ősi magyar nevek, és gyakran fordulnak elő népmesei motívumok is a történetben.

Ez a sokszínű, eredeti ötletekkel fűszerezett regény tehát igazi kavalkádot ígér. Lesz, akinek meg fogja feküdni a gyomrát, és azt fogja gondolni, túl sok, mégis azt kell mondanom, összességében nagyon élveztem. Aki szívesen olvasna egy izgalmakkal teli, sodró lendületű fantasy-mixet, amelybe szerzője egy kis pszichológiát is lopott, annak ez a regény nagy valószínűséggel el fogja nyerni a tetszését.

És végül: ki ne akarna magának egy kis Hullámot?

Cressida


http://konyvmolyz.web4.hu/cikk/olvasoi-kritika-gregus-gabor-pillanatnyi-elmezavar