Hisz az ő létezése maga a csoda. Rajta is ott virít a spirál, ami csak akkor biztosítja neki adományát, ha embert öl. Egy másik csodalényt kell megölnie, hogy ő csodalény maradhasson. Milyen érdekes koncepció.

(Megjelöltek)




El tudsz képzelni szebbet egy gyönyörűen kivitelezett gyilkosságnál? Sok minden van, mi szép ezen a világon, de számomra… ez a végső beteljesülés. Ölni jó. Szabadulj fel általa. Légy te is művész. Alkoss velem.
 

(Végső elmezavar)


 

A lányt körülvette a csillogó por, mely lassan a győztesbe szívódott, és egyúttal a levegőbe emelte őt. Indigó két-három centivel a föld fölött lebegve, széttárt karokkal élvezte a jutalmat. Olyan volt, mint egy angyal. A halál lilás hajú angyala.

(Megjelöltek)


 

Még mindig nehéz volt elhinnie, hogy egy másik világnak a része, ami egy oly kevesek által észrevehető kis zug a realitás horizontján. Körülveszi a varázslat, de még a varázslat is émelyítő tud lenni a maga monotonitásában.

(Megjelöltek)


 

A vörös csapat két sorba rendeződött, és utat engedtek egy hatalmas herbának, aki csak most ért a helyszínre. A nyugodt tempóban araszoló növénylény félelmetes külsővel bírt. Teste központi része egyfajta gumónak tetszett, mely folyamatosan lüktetett. „Feje” aránytalanul kicsi volt a többi részéhez képest. Apró sárgás, tölcsérszerű virág, pici fűrészfogakkal. A gumóból rengeteg hosszabb-rövidebb, vékonyabb és vastagabb inda kígyózott mindenfelé, ilyeneken haladt előre is. A teremtmény legalább három méter magas volt.
– Mától ez Ivor úr utcája. – vihogott a herba, miközben csapata élére került – Úgyhogy húzzatok szépen a fenébe, ha nem akartok rosszat.

(Végső elmezavar)


 

Ozdor leginkább az emberekre hasonlított, de azokhoz is csak felületesen. Leginkább egy stilizált próbababára emlékeztetett, akinek bőrfelülete ezüstösen csillogott. Izmos volt, magas és szikár. Két emberi karja mögött két óriási, pókszerű ízelt kar emelkedett ki a hátából. Arca tulajdonképpen nem is volt, csak funkciótlan, igazi bemenetet nélkülöző szája, és lyukak nélküli orra. Szemek még csak jelzésértékűen sem kaptak helyet a fejen. Törtel tudta, hogy ezekre a szervekre a lénynek nincs is szüksége, hiszen tulajdonképpen nem él. A szem persze fontos eszköze a gyilkolásnak, de Ozdor anélkül is látott. Nagyapja elbeszéléséből valami olyanra emlékezett, hogy a Hullám segítségével, az energia szféráján keresztül érzékeli maga körül a világot… De mivel Törtel sosem volt komoly Hullám felhasználó, számára a magyarázat kissé ködös volt.
Igar közelebb lépett, és érdeklődve vizsgálgatta az ezüstös fejet. Az öreg látta, hogy fia teljesen eltökélt, de azért tett még egy próbát:
– Szerinted ez jó ötlet?

(Újabb elmezavar)


 

Valóban sok lassú másodperc telt el, mire a férfi becélozta a sárkány szemét. A fekete teremtmény mintha bátorítóan bólogatott volna, hogy lője már el azt a nyilat.
A vessző kirepült.
És egyenesen Ménrót pofája felé száguldott.
Jó lövés volt. Erős.
Mely a sárkány arca előtt pár centivel egy hirtelen felvillanó, szikrázó falnak ütközött. A nyíl egy kisebb villanás kíséretében ártalmatlanul hullott le a jeges talajra.
– Ah… – sóhajtott fel mosolyogva Ménrót – …hát, szép próbálkozás volt. Ne haragudjatok, de nincs kedvem kivárni a következőt…
És eltátotta a száját. A masszív tűzsugár egyetlen szemvillanás alatt égette hamuvá a négy alakot, akiknek még csak felkiáltani sem volt idejük.

(Újabb elmezavar)