• Pillanatnyi elmezavar

    Egy sötét mese őrületről, árulásról, véres csatákról, táltos paripákról és gyönyörű, kéjsóvár boszorkányokról.

    Megjelenés: 2013

    518 oldal

    Tovább
  • Újabb elmezavar

    A háború tovább folytatódik, a tét pedig még mindig nem más, mint a józan ész.

    Megjelenés: 2013

    466 oldal

    Tovább
  • Végső elmezavar

    A trilógia befejező része, melyben minden titokra fény derül.

    Megjelenés: 2016

    536 oldal

    Tovább

És itt a vége: Végső elmezavar




Az átlagos férfi még mindig annak a világnak a foglya, ahol minden másképp működik, és ahol bármi megtörténhet. Ezúttal megcsillan a végleges szabadulás lehetősége, kérdés azonban, hogy valóban szabadulni akar-e. A fantázia birodalmában most sem unalmas az élet. A herbáknak nevezett növénylények beilleszkedni próbálnak, és a gépesítés egyre inkább összefonódik a Hullám varázserejével. Mindeközben vérszomjas boszorkányok tűnnek fel a színen, akik uralmuk alá hajtják az összes útjukba kerülő várost, továbbá egy szörnyű ragály is terjed, ami válogatás nélkül tesz tébolyodottá mindenkit, akit elér.
A történet most is cselszövésekkel, csatákkal, bűbájjal és szerelemmel tarkított. A végső küzdelem megkezdődik, mind a belső, mind pedig a külső világban, és a férfinak döntenie kell, valójában hová is tartozik. A sötét mese a befejezéshez közeledik, ám kérdés, ki éli meg a finálét. Vagy egyáltalán lesz-e olyan, aki megéli…

Itt a folytatás: Újabb elmezavar




    Az átlagos férfi tovább keresi a kiutat abból a különös világból, melybe belecsöppent. Amint újra tudatára ébred, rájön, hogy hosszú ideje aludta álmát, és hogy mindeközben sok minden megváltozott. Régi baráti szétszéledtek, a hatalom új kezekbe került.

    Ahogyan ő, úgy tér vissza a végleg legyőzöttnek hitt Ménrót és Villő, és ha ez nem lenne elég, egy harmadik nagy erejű vetélytárs, Radakund is feltűnik a színen.

    Az első kötethez hasonlóan a sötét mese most is cselszövésekről, véres csatákról, bűbájról és szerelemről szól. A háború tovább folytatódik, a tét pedig még mindig nem más, mint a józan ész.


    Pillanatnyi elmezavar

    Ha szereted...

    ...a fantasy világokat
    ...a kardos-harcos-varázslós kalandokat
    ...a véres csatákat
    ...a különös, sosem látott teremtményeket
    ...a romantikát (egy csipetnyi erotikával fűszerezve)

    ...akkor a Pillanatnyi elmezavar-t imádni fogod !


    Egy átlagos férfi, egy átlagos napon elalszik a fürdőkádban és ezzel átlagos élete fenekestül fordul fel.

    Idővel rájön, hogy nem megszokott világa veszi körül. Ezt az új világot különös lények népesítik be, és sok olyan varázslatos jelenséget tapasztal, amiket eddig még elképzelni sem tudott. Ezek egyike az az erő, amit ő maga is képes életre hívni, és aminek segítségével szinte bármi megtehető.

    Kalandos események során a férfi kezdi kiismerni mindazt, ami körülveszi, de a hazajutás vágya továbbra is erősen él benne. Annak érdekében viszont, hogy egyszer visszakapja régi életét, kénytelen szembenézni azzal a két nagyhatalmú lénnyel, akik ezt a világot uralják...

    Ez a könyv egy sötét mese őrületről, árulásról, véres csatákról, táltos paripákról és gyönyörű, kéjsóvár boszorkányokról. Ajánljuk mindazoknak, akik szívesen merülnek el egy a valóságtól elrugaszkodott, magyar népmesei motívumok alapján megírt fantasztikus történetben.



    Angyali lecke - Pillanatnyi elmezavar


    Egyszerűen zseniális ez a könyv. Beteg, de zseniális. De hát, mint tudjuk a zseni és az őrült mindössze hajszálnyi különbségekkel rendelkezik.

    Engem nagyon megfogott a többsíkú történetjelentés. Egyszerre merültem az események láncolatában és voltam mindig tudatában annak, hogy ez mind csak képzelgés. De ahogy a történetben többször elhangzik: mit számít az, ha egyszer valóságosnak érzékeljük és élvezzük?

    Ahogy a főhős nagyon minimalistán leírt körülmények között belekerül a saját elméjébe, mondhatni foglya lesz, azt először nem is érzékeljük olyan élesen. Ahogy a főhős, mi is csak annyit élünk meg belőle, hogy valami nincs rendben. Nagyon finoman vezet minket a főhőssel együtt egy különös világba, hosszú előkészület és vándorlás után már mi is ki akarjuk nyitni azt a bizonyos ajtót. És milyen érdekes, hogy a bonyodalom egyszerűen az, hogy felbukkant egy ajtó és azt bizony ki kell nyitni.

    Még ezek után is tökéletesen vezet minket be ebbe a világba. Különös, hogy a szereplő alvásai, pihenései mintha engem is pihenésre, alvásra késztettek volna a történet megérésében. Mindig szusszantam egy kicsit, és könnyebben fogadtam azt, ami a következő ébredés után rám is várt.

    A történet maga szerintem párhuzamba vonható magával az olvasási élménnyel. Mert mi is nehezen lépünk át azon a bizonyos ajtón és odázzuk a pillanatot, de amikor már benn vagyunk, egyre jobban elmerülünk benne, majdhogynem már élvezzük, miközben folyamatosan tudni véljük, hogy csak olvasunk. Aztán eljön az a pont, amikor csökkennek a visszalévő lapok számai, tudjuk, hogy be kell fejeznünk, de még akarunk belőle, még tudni akarjuk ezt meg azt, a minket érdeklő kérdéseken maga a főhős, Domán is eltöpreng. Aztán be kell fejezni. Vissza kell térni a valóságba.

    Ami különösen tetszik a könyv fizikai változatán, az a borító. Nagy rákfenéje ez egy könyvnek, mert egy képnek számos információs rétege van, befolyásolja a képzeletünket a történetben. És engem például kifejezetten zavar, ha nem tükrözi a történetet a borító, vagy rosszul. Ez esetben tökéletesen megjeleníti a leírt karaktereket, Villőt és Ménrótot borító. A tekintetük, az öltözetük, minden egybe vág, és ez nekem nagyon tetszik. Szinte élveztem, ahogy a könyv végéig lehetett fejtegetni, hogy melyik része a borítónak, mire vonatkozik, mert van ami csak a legutolsó fejezetben jelenik meg. Egy dolog nem stimmelt, az ég nem narancssárga volt, hanem lila. Talán valami nyomdai hiba lehetett, vagy nem tudom, de ez az egy nem stimmelt csak. Illetve a fa sem pontosan. És érdekesség, hogy amikor befejeztem a könyvet látni kezdtem egy alakot kapaszkodni a fán. Talán nincs is ott, csak én vélem úgy, mert simán lehet, hogy csak úgy vetül az árnyék. Viszont ez a jelenség egybevág a történet mondandójával és élményével. Ha én azt látom, hogy ott van, és én ráadásul örülök annak, hogy felfedeztem a kis alakot, akkor kit érdekel, hogy más látja e, vagy hogy valóban ott van-e.

    Ami még fontosabb mondanivalója a történetnek, talán a legfontosabb, mégsem tolakodó és arcba mondó, nem idegesítő módon fel- fel bukkanó dolog, hogy mit jelent élni, milyen szerepeket veszünk fel a hétköznapi életben, hogy milyen egysíkúan élünk, pedig számos képességünket kiaknázhatnánk. És ezzel nem csak az a baj, hogy nem élünk teljes életet, hanem az, hogy kínozzuk és halomra gyilkoljuk a belső világunkat, hogy belülről a fejünkben halunk meg úgy, hogy nem is szembesülünk vele, vagy nem érdekel minket. A legmélyebb szinten örökké sínylődő tudatmegtestesülések értetik meg ezt leginkább velünk. Belül irtózatosan szenvedünk, ha nem engedünk teret és lehetőséget a belső világunknak és nem csak akkor kell elmerülnünk benne, amikor már baj van és meg kell menteni, hanem időnként el kéne. Azzal nem értek egyet, hogy van olyan ember, akinek jó a szürke rutin. Akiknek jó, azokat már bizonyára legyőzött vagy Villő, vagy Ménrót, vagy mindkettő, és már mindegy. Az biztos, hogy Domán világa sok esetben egyedi, de érdekes keveréke a már meglévő képzeletbeli lényeknek is. Például a megfelelő fehérlő, a nap- hold jelképek, a boszorkányok és vajákosok a magyar mondavilág elemei is sejtetik, de fellelhető (talán WOW játékból?) a már itt-ott elképzelt félig ember félig állat lények sokasága is. (Ez is visszanyúlik az ősi hiedelemvilágig, ami tök jó.)

    Összességében egy kissé horrorisztikus, sok esetben (számomra kissé nagymértékben) akciódús, de végig egy nagyon sorétű világot elénk táró, történetét és minket is jól vezető történetez olvashatunk, ami az első tétova lépésektől élvezhető, és a belső világban már-már olvastatja magát.

    Vannak- e hibái? Persze, hogy vannak. Szoktam mondani, hogy minden történetnek vannak hibái, csak van, ami elfeledteti, vagy elfedi a történet élvezete mögött. Ez a könyv számomra ilyen. Ritkán gondolkodtam el jelentéktelen apróságokon és akkor is olyanokon, ami a történet természetéből eredt, csak olyanon, amit az író szándékozott velem elgondolkodtatni.

    Ez számomra cseppet sem rontotta az olvasási élményt, de nem felejtettem el.

    1.) Hat darab elgépelést találtam a történetben. 517 oldalban én ezt képes vagyok megbocsátani.

    2.) Amit egy kicsit nehezebben emésztettem meg, hogy nem fejtette ki jobban a regény három nagy részének címadását, a tükör előtt, a tükör mögött és a tükör meghasad részeket (és hogy a három nagy rész nem jelenik meg a tartalomjegyzékben). Ezt azért tudom megbocsátani, mert volt egy jelenet, amit a történet, amit újra átgondolva úgy érzem, hogy megértettem, mondjuk úgy, hogy újabb jelentésére bukkantam és szeretem, ha ilyen kis kincseket találok a történetben, amit csak azok találhatnak meg, akik valóban foglalkoznak vele, nem csak átrágják magukat rajta, aztán visszadobják a könyvespolcra.

    3.) Domán annyira pipogya, hogy az már az életképtelen kategória. Idegesítő karakter, de sajnos pont ettől hiteles. Annyira a közember, akinek annyi önbizalma sincs, mint egy marék molylepkének, hogy az valami félelmetes. Ezt pont ezért tudom neki megbocsátani, mert annyira élethelyzet közeli sajnos. Sosem áll neki hősködni, mindig inkább kétszer elszámol tízig, félelemből cselekszik, vagy kerül ki dolgokat. És azért a történet végére látszott némi fejlődés, ami nem volt az a fellengzős elszállás de nem volt az a tutyi- mutyi sem, aki inkább arra fordítja az energiáit, hogy megmagyarázza magának, miért nem cselekszik.

    4.) A Hullám használata. Igen, ezt elsőre csodálatosnak gondoltam, a kreatív elme képzelőereje, az elképzelt dolgok materializálása, de aztán a végig úgy éreztem, hogy nem használja eléggé vagy jól, vagy kellően. Meg az, hogy ez utolsó csatában jut eszébe három aranykörte után, hogy lehet-e túladagolni a körtét, miközben előtte, edzések közben, felevett egy kiskertnyi adagot, kicsit túlzás volt. Meg értem, hogy tanulni kell a felhasznált energia és idő mennyiséget, de aránytalanul soknak éreztem a varázslást az elején és kevésnek a varázserő nem harcra használását a végén. De ez persze egyéni ízlés dolga, hogy ki mit kezdene a hullámenergia hatalmával, én tuti nem ezt tartottam volna fontosnak. És tény az is, hogy az ember egyenetlenül fejlődik, és amit nem ismer teljesen, azt ok nélkül is tartalékolja, ezért nem rontott az élményen összességében ez sem.

    Összességében elmondhatom, hogy 500 oldalnyi élményt kaptam, és nagyon kevés dologba tudok belekötni, úgyhogy egyik legjobb olvasmányaim egyikévé avanzsált a könyv. Kell egy kis ülepedés a következő előtt, már ami a gyomorforgató részeket illeti, mert az van benne. A szó szerinti vérfürdő. De mindenképpen meg fogom szeretni és el fogom olvasni a folytatást is. És ez is plusz pont, hogy szinte egyáltalán nem utal a következő regényre, nem akarja eladni, én így teljesnek és befejezettnek érzem, vagyis aki csak ezt az egyet olvassa is, az is elég, de aki még tovább akar merülni ebben a világban / és saját tudatának vizsgálatában, annak van rá még lehetősége, ami még egy plusz pont!

    Ja, és tényleg SZIGORÚAN CSAK FELNŐTTEKNEK!!! De tényleg!


    http://www.angyalilecke.hu/vilaglatas/mas-szemmel-kritikak/gregus-gabor-pillanatnyi-elmezavar-mas-szemmel/




    Könyvek és regények világa - Újabb elmezavar



    Ismét abba a hibába csöppentem, hogy egy regényről egészen a kiolvasása pillanatáig azt hittem, hogy egyedülálló regénnyel van dolgom. Ez volt a Pillanatnyi elmezavar olvasása esetében is és egyrészes regénynek igazán remekre sikerült egy olyan véggel, mely félig-meddig kétségek között tartja az olvasót és hagyja, hogy az olvasó maga döntse el, akkor végül mi is történt főhősünkkel. Egyébként imádom az olyasfajta befejezéseket, amik a fantáziádra bízzák magukat. /Lásd az Eredet című filmet./

    Ezért is lepődtem meg, mikor kiderült, hogy a Pillanatnyi elmezavar egy trilógia első kötete. Őszintén szólva eme felismerés elsősorban megijesztett, hisz olyan bravúrosnak éreztem a Pillanatnyi elmezavar befejezését a maga függővégével együtt és nem számítottam arra, hogy a folytatás pozitív hangot adhat a történetnek, ezért nem is emeltem nagy elvárásokat a folytatás irányába.

    A borítótól ismét el szeretnék vonatkoztatni, mert sajnálom, de az én ízlésemnek még mindig túl szexista, még akkor is, ha magához a regény stílusához illik. Mellesleg nagyon viccesnek találom azt a homlokpántos faembert... Oké, befejeztem.

    Az első kötetből tudhatjuk, hogy főszereplőnk Domán egy végtelenül egyszerű és hétköznapi személy, aki egyfajta fantasyvilágba kerül, ahol különleges Hullám képessége van, állatszerű élőlények élnek, akiket animáknak hívnak és ahol úgy összességében bármi megtörténhet. A második kötet ismét egy izgalmas kalandba kalauzol minket, ahol bőven van csata, túlélésért folyó harc, szerelem, egy csipetnyi beteges éllel és abszurditással. Gregus Gábor még mindig remekül csavarja a történetet bonyodalmakkal és fordulatokkal tarkítva, holott azt be kell vallani, hogy az Elmezavar trilógiához azért elkél egy kis befogadóképesség, ugyanis a mese és fantasy szépen keveredik benne az enyhe brutalitással, szexualitással és a néha nagyon beteg elgondolásokkal. De azt is hozzá kell tennem, hogy én mindig is szerettem az ilyesfajta kifacsarodott és groteszk stílust, úgyhogy semmi problémám nem volt vele.

    A Gregus Gábor által megalkotott világ még mindig egyedi és érdekes, kiemelkedő a fantasyvilágok között, mindig van újabb dolog, ami meglep engem, vegyük például az égszín-változást, ami szintén meg volt magyarázva a regényben.

    De ami a leginkább foglalkoztat engem az még mindig az az enyhe mátrixos vonatkozás, amely szerint az egész világ és cselekmény csak Domán betegsége miatt létezik és végig Domán fejében kalandozunk egy kitalált fantáziavilágban. Imádom ezt az elgondolást. Az Újabb elmezavarban már biztos kijelentést is kaptunk, miszerint valóban Domán betegsége hozta létre ezt az egész lázálmot és hogy ez nem a valóság, holott az első részben úgy emlékszem, ez nem volt kimondva, csak függött a levegőben egyfajta nyílt titokként.

    Mindent összevetve ismét egy jót szórakoztam ebben az érdekes világban, amit Gregus Gábor megalkotott, az első kötet talán nagyobbat ütött az újdonságával és az izgalmas elgondolással, miszerint "talán csak Domán fejében zajlanak az események". A második kötet is izgalmasnak bizonyult, de még nem tudtam eldönteni, hogy jó ötlet volt-e ebből trilógiát alkotni. Talán a harmadik kötetben kiderül és egy olyan végkifejletet kapok majd, amitől leesik az állam. Talán Domán is csak egy kádban fekszik, mint Neo... Viccet félretéve, kíváncsi leszek a lezárókötetre és hogy hová vezet ez az agymenés, hogy mi lesz végül Domán sorsa.


    Értékelésem: Tetszett
    Borító: 5/1


    http://konyvek-regenyek-vilaga.blogspot.hu/2017/06/gregus-gabor-ujabb-elmezavar.html


    Moly.hu - Aszkéta értékelése - Pillanatnyi elmezavar


    Gregus Gábor: Pillanatnyi Elmezavar. Egy könyv, egy regény, egy történet, amely annyira más, annyira egyedi a mainstreamhez képest, hogy már csak ezért is különlegességnek számít, ha a kedves olvasó a kezébe kaparinthatja. Sokat töprengtem, hogy vajon hová is tudnám bekategorizálni a regény stílusát: Fantasy? Pszichológia? Kalandregény? Dráma? Humor? Mese? Nos, egyik sem, és mégis, egy kicsit mindegyik.

    Főhősünk egy teljesen átlagos férfi, Domán. Talán ezért is tudunk azonosulni vele ennyire egyszerűen, hiszen akár mi is lehetnénk a helyében. Tulajdonképpen az ő különleges utazását követhetjük végig a kötetben. Ahogy haladunk a fő történetszálon, úgy válik a regény egyre szürreálisabbá, de az író egyben olyan csodálatos érzékkel csepegtet számunkra magyarázatot is mindarra, amit Domán lát, hall, érez és gondol, hogy egyszer csak azt vesszük észre, hogy teljesen beszippantott minket ez a varázslatos világ.

    És ha már a regény világáról beszélünk, nem túlzás kijelenteni, hogy ez a könyv igazi erőssége. Gregus Gábor egy teljesen egyedi, fantasy és mitológiai elemeket felvonultató univerzumot teremtett, amire talán csak a legnagyobbak képesek. Irigylésre méltó az a képzelő- és alkotóerő, aminek eredményeképp létrejött ez az új, hihetetlenül gazdag fantáziavilág, aminek mi is részesei lehetünk. Emberek, intelligens, beszélő állatok, valamint félig ember-félig állat varázslények, úgynevezett animák népesítik be ezt a helyet, ahol a legnagyobb kincs a Hullám: egy különleges, megfoghatatlan erő, amelyet uralva szinte bármit meg lehet tenni. De ez csupán a jéghegy csúcsa, mert rajtuk kívül még hullámlények, griffek és számos más, náluk is különlegesebb szerzetek és tájak elevenednek meg a könyv lapjain, olyanok, amilyenekkel soha, semmilyen más klasszikus fantasy világban nem találkoztam még.

    Külön ki kell emelnem a regényben szereplő egyedi neveket is: Domán, Ménrót, Villő, Ketel, Tegze, vagy épp Zille, csak, hogy néhány példát említsek. Mind-mind olyan régi, már-már elfeledett magyar név, ami így hazai ízt és fűszerezést ad ennek a különleges történetnek, és amitől méginkább a sajátunknak érezzük az egész megálmodott világot. Hungarikum, ha úgy tetszik.

    Magával ragadó a főhősünk jellemfejlődése is, ahogy a szürke tespedtségből szépen, fokozatosan kilábal és szabályos hőssé válik azáltal, hogy egyre jobban megismeri és kiismeri önmagát és átlépi a saját maga által felállított korlátokat. Ebben a szövevényes világban persze lesznek, akik segítenek neki, gyakran önfeláldozó módon, és persze leszek olyanok is, akik mindent megtesznek azért, hogy Domán végül elbukjon. A mellékszereplők sokszínűsége kapcsán szintén kalapot kell emelnem. Szerethető, egyedi karakterek mind egy szálig, erényeikkel és hibáikkal együtt, akik néhol humoros, olykor pedig egyenesen szívszorító módon teszik különlegessé Domán útját.

    A regény összességében felnőtteknek íródott, ez külön ki is van emelve a kötet hátoldalán. Valóban, a történet nem nélkülözi a nyers erőszak gazdag képi ábrázolását, – bizony nem egyszer előfordulnak benne művészien részletezett csataleírások, leszakadó végtagokkal és szétfröccsenő belsőségekkel –, de ugyanúgy találkozunk szürreális, meghökkentő, rémálomszerű jelenetekkel is, amik egy igényesebb pszichotrillerben is megállnák a helyüket. No és persze, ha már felnőtt tartalomról beszélünk, itt van nekünk a jó öreg erotika is, amiből szintén nincs hiány Gregus Gábor csodálatos történetében. Ha még hozzágondoljuk azt is, hogy vajon mit jelenthet az erotika egy animákkal és hullámhasználókkal benépesített álomvilágban, nos, azt inkább mindenki olvassa el maga.

    Összességében azt gondolom, hogy a Pillanatnyi Elmezavar kötelező olvasmány mindenki számára, aki valami különlegesre, valami egyedire vágyik és aki nem riad vissza attól, hogy egy valóságtól elrugaszkodott, mégis mélységesen emberi történet részesévé váljon. Ezen véleményemen az sem változtat különösebben, hogy a könyv borítója nem aratott osztatlan sikert az olvasók és a kritikusok körében, hiszen végeredményben a borító tökéletesen reflektálja a regény szürrealitását, amiben az olvasó úgyis azonnal elmerül, amint fellapozza a kötetet.




    https://moly.hu/ertekelesek/2420607

    A másik világ - Újabb elmezavar



    Borító:
    Nekem jobban bejött ez a borító, mint az első köteté. Ha levesszük a képről Villőt, akkor meg nagyon-nagyon tetszik. :) Ő nem igazán passzol ehhez a külső stílushoz, de tudom, fontos szerepe van a könyvben, így ott a helye.
    Egyébként a zöld szín nagy kedvenc, úgyhogy már ezért is kedvesebb számomra ez a kötet, mint az előző (ilyen szempontból). Plusz szépsége a hátulja, amit én csak a könyv olvasásának felénél vettem észre, hogy mennyire jó.
    S már itt belekeverném az értékelésembe - ismét - a World of Warcraft játékot, ugyanis a legújabb kiegészítő pontosan olyan hangulatú és stílusú, mint ennek a könynek a borítója (leszámítva Villő jelenlétét).

    Történet:
    Nagyok voltak az elvárásaim, ugyanis az első részt, a Pillanatnyi elmezavart igen megszerettem. Alig vártam, hogy megtudjam, mi történt azóta Dománnal és a többiekkel. Itt jött a csavar: sokáig nem tudtam meg, hiszen nemcsak az olvasóknak esik ki egy év a történetből, hanem szerencsétlen főhősünknek is. Nem emlékszik arra, mivel múlatta ezt az időt.

    A kezdés hangulatában ugyanolyan sejtelmes és izgalmas, akár az első kötetnél. Rögtön egy problémába csöppenünk: Domán egy szobában ébred, ahol nincsen ajtó vagy ablak. Ráadásul nincs egyedül, egy vörös szemű, szőke szépség is ugyanígy jár. Egyikük sem emlékszik arra, hogy hogyan kerültek ide, vagy hogy egyáltalán mi történt az elmúlt időszakban.

    Egy hatalmas erő, a Hullám segítségével azonban sikerül nekik ajtót nyitni, amin keresztül egy hasonló szobába jutnak. Így megy ez több alkalommal, végül egy bányába érkeznek. Ekkor elválnak útjaik, s Domán talán még több kalandba keveredik, mint az első részben.


        "Ha valaki úgy is érzi, minden elveszett... mindig jöhet egy új lehetőség."/252. oldal/
    Visszatérnek a régi karakterek, s újakat is megismerhetünk ebben a részben. Gregus Gábor ebben a könyvben is hozza azt a szintet, amit az elsőben megismerhettünk tőle. Hangulatában nagyon hasonló a két kötet, mégis nagy különbségek vannak: ebben ugyanis sokkal több szemszögből ismerhetjük meg a világot, lényegesen több szálon futnak a cselekmények, szókimondóbb, eseménydúsabb, tartalmasabb, s néhol brutálisabb is.

    Ezt az eseménydússágot néha sokalltam is, akadt, amikor azt éreztem, jó lenne megpihenni kicsit, s pár oldalon keresztül csak semmiségekről, beszélgetésekről, leírásokról olvasni. Úgy tűnt, nem csak én fáradtam el a könyv végére, hanem Domán is, hiszen nem volt vele tisztában, hogy mit akar, a cselekedeteiből pedig én sem tudtam rájönni. Egy percig sem unatkoztam, és tekintve, hogy itt mindig történik valami, lehetetlenség volt bárhol félbehagyni a történetet, ha mégis így tettem, az utolsó pár oldalt mindig vissza kellett olvasnom folytatás előtt. Bár erre kevésszer - muszából - volt csak példa, nagyon oda tudja szögezni az olvasó figyelmét Dománékhoz.


        "- A világ rákfenéje! - folytatta a sipkás lény - Sietünk! Pedig dehogy sietünk. Csak nem akarunk foglalkozni vele, csak nem akarunk törődni vele, csak nem akarjuk megbeszélni... csak menekülünk. Ez a baj. Meg a porcukor."
        /406. oldal/
    Szerencsére megint bekockulós időszakomban talált meg ez a kötet, és akaratlanul is párhuzamot vontam közte és a WoW között, habár egyértelmű, hogy semmilyen téren nem a játékra építkezik a könyv, nem is onnan merített a szerző ihletet (ráadásul, ha jól tudom, nem is játszott soha vele). Tehát nem érzem koppintásnak, hanem inkább úgy tapasztalom, hogy valahol mélyen Gregus Gábor is kocka. :D

    Annyira durván sok közös van a kettőben, és ez számomra egyáltalán nem hátrány, hanem a könyv előnyévé válik, mert a játék világát nagyon kedvelem, s már Gregus Gábor világát is. Érdekes, hogy mióta az első kötetet olvastam, ez a hasonlítgatás oda-vissza működik, s amikor a játékkal játszom, gyakran eszembe jut ezen kötet előzménye.

    Tele van furcsaságokkal: egy emberfeletti erő, amit nevezzünk varázserőnek, sárkányok, növényszerű lények, animák, amelyek félig emberek, félig valamilyen - bármilyen! - állatok, furcsa gondolkodásmódú, gödrőknek nevezett apró lények.

    Túl soknak tartottam az erotikus jelenetet, ráadásul pont az a nem szimpatikus fajta erotika, ami itt megtalálható, de ezt leszámítva ismét odavoltam érte, és végigaggódtam Domán útját. Remélem, hamar lesz szerencsém elolvasni a folytatást, mert nem tudok sokáig meglenni nélküle.


        "Mindannyian szeretjük azt hinni, hogy különlegesek vagyunk. Hogy egyedi céljaink vannak. Hogy majd mi tudjuk, hogyan kell élni. Aztán egy idő után, sok-sok év elteltével, azt vesszük észre magunkon, hogy semmi érdekes nincs bennünk. Hogy pontosan ugyanolyanok vagyunk, mint a többiek. Hogy mi sem akarunk mást, csak nyugalmat, családot... valahogy eléldegélni csöndesen..."/407. oldal/

    Sok-sok utalást véltem felfedezni különböző mesékre és művekre. Ott van például a jó öreg népmesei motívum, az öregasszonnyal való találkozás, és a "szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál"-jelenet. A gonosz legyőzése, a jó jutalma... Számomra legmeglepőbb a Rómeó és Júlia utalás volt, és arra számítottam, hogy befejezésében is hasonló lesz a családok sorsa, ám nem így lett, ennek pedig örülök, mert ezáltal egyáltalán nem volt kiszámítható.

    Szereplők:
    Valód igen kevés szerepet kapott ebben a kötetben, mégis mindig ő marad a kedvencem. Okos, bölcs, de humoros rókának ismertem meg már az első részben.

    Katul és Muzsaj lett Domán két új barátja, amikor a szobából kiszabadult. Szerettem volna őket jobban megismerni, kellett volna nekik még egy kis idő, mert éreztem, hogy ők szerethető karakterek.

    A legfurcsább, hogy életemben először olvastam olyan könyvet, amelyben volt Viola nevű karakter. Nyilván a Józsik és Annák és Emmák már hozzászoktak, hogy a nevüket viszontlátják egy-egy történetben, nekem ez volt az első ilyen élményem. Nagyon kedveltem Viola karakterét, és tudom, hogy ő egy növényszerű lénynek lett leírva, aki karcsú és szép annak ellenére, hogy zöld a bőre és nincsen haja, én mégis végig egy ork csajnak tudtam csak elképzelni (igen, a sokéves WoW-ozás beleivódik az emberbe).

    Ménrót és Villő mellett két nagy gonosz is a színre lép, az egyik közülük Radakund, aki a szememben végig a legnagyobb gonosz volt. Nem tudom, miért tartottam őt a legerősebbnek, talán a megjelenése, személyisége miatt. Villő pedig egy kis kígyó, őt ugyanannyira utáltam, mint eddig. Önző, hataloméhes, mindent magának akar.

    Hihetetlen, hogy volt egy pont, amikor a Ménróttal szemben táplált utálatom átfordult megértésbe és sajnálatba. Nem gondoltam, hogy van az a jelenet, ahol én őt meg tudom kedvelni, de most már ő is a kedvenceim közé tartozik, legyen bármilyen.

    Ebben a részben a gödrőket nem szerettem, egyet kivéve. Brutálisak voltak, bosszantóak. Örülök, hogy nem kaptak nagyobb szerepet.

    Összességében:
    Imádtam a pörgősséget és Gábor humorát, hogy a leglehetetlenebb helyzetekben is képes valami poénos mondatot adni bármelyik karakterének a szájába. A különleges, érdekes, szerethető szereplőket és látványosan leírt csatajeleneteket is nagyon kedveltem.

    Pontozásom:
    Borító: 4/5
    Történet: 4/5
    Stílus: 5/5
    Szereplők: 4/5




     
    http://www.amasikvilag.hu/2017/04/gregus-gabor-ujabb-elmezavar.html